Nemzetközi labdarúgás

VB 2014: az európai pótselejtezők végeredménye

""

A francia válogatott az ukrajnai kétgólos vereség után hárommal nyert otthon, míg a portugálok idegenben is legyőzték a svédeket a vb-pótselejtezőn.

A solnai összecsapást a vendég portugálok várták egygólos előnyről, s Cristiano Ronaldo első góljával úgy tűnt, eldőlt a párharc, azonban Zlatan Ibrahimovic öt perc alatt kétszer is eredményes volt, így fordítottak a svédek, és már csak idegenben szerzett góllal álltak jobban a vendégek. A kitámadó hazaiak fellazuló védekezését aztán Ronaldo kétszer is kihasználta, azaz eldöntötte a meccset és a párharcot.

Európából utolsóként Franciaország kvalifikálta magát a vb-re, miután az Ukrajnában összeszedett kétgólos hátrányt már a szünetig ledolgozta, a második játékrészben pedig egy kiállítás miatt emberhátrányba került rivális ellen a párharcot eldöntő harmadik gólt is megszerezte.

""

A görög labdarúgó-válogatott a Romániában elért döntetlennel, míg a horvát az Izland felett aratott hazai győzelemmel jutott ki a 2014-es brazíliai világbajnokságra.

A görögök 3-1-es előnnyel várták a bukaresti találkozót, s korán vezetést szereztek, ezzel bebiztosítva a párharc megnyerését, a magyarok csoportjából továbbjutott románok erejéből már csak az egyenlítésre futotta egy öngól révén.

A horvátok az izlandi döntetlen után szintén előnybe kerültek az első félidőben, de aztán egy piros lap miatt több mint ötven percet emberhátrányban kellett futballozniuk, azonban így is újra betaláltak, ezzel eldöntötték a vb-részvétel kérdését.

LABDARÚGÁS
Európai pótselejtező, visszavágók:
Svédország-Portugália 2-3 (0-0)
A vb-re kijutott: Portugália, 4-2-es összesítéssel
Franciaország-Ukrajna 3-0 (2-0)
A vb-re kijutott: Franciaország, 3-2-es összesítéssel
Románia-Görögország 1-1 (0-1)
A vb-re kijutott: Görögország 4-2-es összesítéssel
Horvátország-Izland 2-0 (1-0) (0-0)
A vb-re kijutott: Horvátország 2-0-ás összesítéssel